Darázsirtás Budapest Erzsébettelep
Hívjon minket most!
06/70 779 4317
Ha a darázs szót halljuk, akkor rendszerint mindenkiben előkerül egy kellemetlen emlék, amikor egy darázs „megcsípte”. A redősszárnyú vagy valódi darazsak az egész világon elterjedve nagy számban élnek. Rendszerint sárga fekete rajzolatukról könnyű felismerni őket. Egyes kutatások szerint Közép-Európában mintegy 100 fajuk él. A legkisebbek is elérik a 6 mm-t, de a nagyok akár a 40-50 mm-es nagysággal is büszkélkedhetnek. A darazsak rágó szájszervvel rendelkeznek, ami nem csak a kikelésben és zsákmányának elejtésében van kiemelkedő szerepe, de egy támadás során a szúrás elkezdése előtt stabilizálhatja helyzetét az áldozat testén, így többször egymás után is bele tud szúrni az áldozatba. A darazsak harapása és szúrása egyformán veszélyes lehet az emberre is. Harapásával fertőző baktériumokat vihetnek be az emberi szervezetbe, szúrásukkal pedig tápanyaguktól függő méreganyagot. Ezt az együttes támadást egyszerűen a köznyelv sokszor csak „darázscsípésnek” nevezi.
Vannak emberek, akikben allergiás reakciót válthat ki a darázs mérge. Rájuk nézve a „darázscsípés”, akár végzetes is lehet. Vannak kisebb darazsak hazánkban, amik általában a karcsú franciadarázs, a kissé zömökebb németdarázs, de előfordul a kecskedarázs és a padlásdarázs is. A nagyobbak közül a lódarazsat emelném ki. Kutatások szerint mérge többszöröse a kisebb rokonainak. A darazsak egészségügyi kártevők! Az élelmiszerlátogatók között kiemelkedő jelentőségük van mikrobiológiai szempontból. Sokan összetévesztik a darazsakat a méhekkel. A méhek hasznos részei a társadalomnak! A méhek irtása TILOS! Vannak védett fajok is. Ilyen jelen esetben a hazánkban is fellelhető óriás tőrösdarázs, a poszméhek és a házi méhek is.
Miért érdemes minket választania?
Cégünk felépítése alkalmas arra, hogy szolgáltatásaink a magánszemélyek és cégek részére is elérhető legyen.
Ügyfeleink között megtalálhatók a magánszemélyek, egyéni vállalkozók, társas házak, társas vállalkozások, élelmiszeripari egységek, stb.
Darázsirtást csak az OEK által engedélyezett irtószerrel végezzük. Cégünk rendelkezik ÁNTSZ engedéllyel. Kollégáink folyamatos szakmai továbbképzésen vesznek részt, hogy mindig a legújabb, legbiztonságosabb, leghatékonyabb irtószerekkel, technológiával végezhessék el a kártevők irtását az Ön otthonában, vállalkozásában, üzletében.
Rovar – és rágcsálóirtás HACCP rendszerben teljes dokumentációval mindig az ellenőrző hatóságok elvárása szerint.
A darazsak irtását bízza szakemberre, aki megfelelő védőfelszerelésben, a legmodernebb technológia és a legmegfelelőbb irtási mód kiválasztásával biztosít Önnek és családjának biztonságos nappalokat és nyugodt éjszakát.
A megfelelően elvégzett darázsirtás nem jelent veszélyt se az emberekre se a háziállatokra.
Gyakran megjelenő kártevők az Ön környezetében:
- darázs, lódarázs , francia darázs, kecskedarázs,
- hangya, vörös hangya fáraóhangya, gyepi hangya
- ágyi poloska, mezei poloska, büdösbogár
- harlekin katica, sokpettyes katica, ázsiai katicabogár
- csótány, konyhai csótány, német csótány
- egér, mezei egér, güzü egér
- patkány, vándorpatkány, házipatkány
Tevékenységeink Budapest Erzsébettelep területén:
- Budapest Erzsébettelep darázsirtás
- Ágyipoloska irtás Budapest Erzsébettelep
- Harlekin katica irtás
- Kártevőirtás Budapest Erzsébettelep
- Hangyamentesítés Budapest Erzsébettelep
- Budapest Erzsébettelep rágcsálóirtás
- Egérirtás Budapest Erzsébettelep
- Patkányirtás Budapest Erzsébettelep
- Csótányirtás Budapest Erzsébettelep
- Budapest Erzsébettelep poloskairtás
- Rovarirtás Budapest Erzsébettelep
Darázsirtást Budapest Erzsébettelep területén és rovarirtást nem csak magánszemélyeknél végzünk, hanem a következő helyszíneken is:
- darázsirtás Budapest Erzsébettelep orvosi rendelőiben
- darázsirtás Budapest Erzsébettelep kórházaiban
- darázsirtás Budapest Erzsébettelep lakótelepein
- darázsirtás Budapest Erzsébettelep állattartó telepein
- darázsirtás Budapest Erzsébettelep iskoláiban
- darázsirtás Budapest Erzsébettelep óvodáiban
- darázsirtás Budapest Erzsébettelep bölcsődéiben
- darázsirtás Budapest Erzsébettelep családi házaiban
- darázsirtás Budapest Erzsébettelep szállodáiban
- darázsirtás Budapest Erzsébettelep társas házaiban
- darázsirtás Budapest Erzsébettelep üdülőiben
- darázsirtás Budapest Erzsébettelep közintézményeiben
- darázsirtás Budapest Erzsébettelep fagylaltozóiban
- darázsirtás Budapest Erzsébettelep élelmiszeripari egységekben
- darázsirtás Budapest Erzsébettelep nagyvállalatainál
- darázsirtás Budapest Erzsébettelep minden más helyszínén, ahol a darazsak jelenléte nem kívánatos.
darázsirtás Budapest Erzsébettelep városrészen
szúnyog mentesítő Budapest Erzsébettelep környékén
patkány mentesítő Budapest Erzsébettelep környékén
ágyipoloskamentesítés Budapest Erzsébettelep
poloskairtó Budapest Erzsébettelep
darázs mentesítés Budapest Erzsébettelep
csótány mentesítés Budapest Erzsébettelep
szúnyogmentesítő Budapest Erzsébettelep környékén
ágyi poloskairtó Budapest Erzsébettelep
ágyipoloskamentesítő Budapest Erzsébettelep
Budapest Erzsébettelep darázsmentesítés
rovarirtás Budapest Erzsébettelep
rovarirtás Budapest Erzsébettelep környékén
rovarirtó Budapest Erzsébettelep
rovarirtó Budapest Erzsébettelep
rovarirtó Budapest Erzsébettelep környékén
csótányirtás Budapest Erzsébettelep
csótányirtás Budapest Erzsébettelep
csótányirtás Budapest Erzsébettelep környékén
csótányirtó Budapest Erzsébettelep
csótányirtó Budapest Erzsébettelep
csótányirtó Budapest Erzsébettelep környékén
ágyi poloska irtás Budapest Erzsébettelep
ágyi poloska irtás Budapest Erzsébettelep
ágyi poloska irtás Budapest Erzsébettelep környékén
ágyi poloska irtó Budapest Erzsébettelep
ágyi poloska irtó Budapest Erzsébettelep
ágyi poloska irtó Budapest Erzsébettelep környékén
kártevőirtás Budapest Erzsébettelep
kártevőirtás Budapest Erzsébettelep
kártevőirtás Budapest Erzsébettelep környékén
kártevőirtó Budapest Erzsébettelep
kártevőirtó Budapest Erzsébettelep
kártevőirtó Budapest Erzsébettelep környékén
rágcsálóirtás Budapest Erzsébettelep
Darázsirtás Budapest Erzsébettelep
rágcsálóirtás Budapest Erzsébettelep
rágcsálóirtás Budapest Erzsébettelep környékén
rágcsálóirtó Budapest Erzsébettelep
rágcsálóirtó Budapest Erzsébettelep
rágcsálóirtó Budapest Erzsébettelep környékén
hangyairtás Budapest Erzsébettelep
hangyairtás Budapest Erzsébettelep
hangyairtás Budapest Erzsébettelep környékén
hangyairtó Budapest Erzsébettelep
hangyairtó Budapest Erzsébettelep
hangyairtó Budapest Erzsébettelep környékén
rágcsálóirtás Budapest Erzsébettelep
darázsirtás Budapest Erzsébettelep
darázsirtás Budapest Erzsébettelep környékén
darázsirtó Budapest Erzsébettelep
darázsirtó Budapest Erzsébettelep
darázsirtó Budapest Erzsébettelep környékén
egérirtás Budapest Erzsébettelep
egérirtás Budapest Erzsébettelep
egérirtás Budapest Erzsébettelep környékén
egérirtó Budapest Erzsébettelep
egérirtó Budapest Erzsébettelep
egérirtó Budapest Erzsébettelep környékén
patkányirtás Budapest Erzsébettelep
patkányirtás Budapest Erzsébettelep
patkányirtás Budapest Erzsébettelep környékén
patkányirtó Budapest Erzsébettelep
patkányirtó Budapest Erzsébettelep
patkányirtó Budapest Erzsébettelep környékén
légyirtás Budapest Erzsébettelep
légyirtás Budapest Erzsébettelep
légyirtás Budapest Erzsébettelep környékén
légyirtó Budapest Erzsébettelep
légyirtó Budapest Erzsébettelep
légyirtó Budapest Erzsébettelep környékén
Darázsirtás Budapest Erzsébettelep
poloskairtás Budapest Erzsébettelep
poloskairtás Budapest Erzsébettelep
poloskairtás Budapest Erzsébettelep környékén
poloskairtó Budapest Erzsébettelep
poloskairtó Budapest Erzsébettelep
poloskairtó Budapest Erzsébettelep környékén
Budapest Erzsébettelep rovarirtás
Budapest Erzsébettelep rovarirtó
Budapest Erzsébettelep rovar irtó
Budapest Erzsébettelep csótányirtás
Budapest Erzsébettelep csótányirtó
Budapest Erzsébettelep ágyi poloska irtás
Budapest Erzsébettelep ágyi poloska irtó
Budapest Erzsébettelep kártevőirtás
Budapest Erzsébettelep kártevőirtó
Budapest Erzsébettelep rágcsálóirtás
Budapest Erzsébettelep rágcsálóirtó
Budapest Erzsébettelep hangyairtás
Budapest Erzsébettelep hangyairtó
Budapest Erzsébettelep darázsirtás
Budapest Erzsébettelep darázsirtó
Budapest Erzsébettelep egérirtás
Budapest Erzsébettelep egérirtó
Budapest Erzsébettelep patkányirtás
Budapest Erzsébettelep patkányirtó
Budapest Erzsébettelep légyirtás
Budapest Erzsébettelep légyirtó
Budapest Erzsébettelep poloskairtás
Budapest Erzsébettelep poloskairtó
Budapest Erzsébettelep rovarirtás
Budapest Erzsébettelep rovarirtó
Budapest Erzsébettelep csótányirtás
Budapest Erzsébettelep csótányirtó
Budapest Erzsébettelep ágyi poloska irtás
Darázsirtás Budapest Erzsébettelep
Budapest Erzsébettelep ágyi poloska irtó
Budapest Erzsébettelep kártevőirtás
Budapest Erzsébettelep kártevőirtó
Budapest Erzsébettelep rágcsálóirtás
Budapest Erzsébettelep rágcsálóirtó
Budapest Erzsébettelep hangyairtás
Budapest Erzsébettelep hangyairtó
Budapest Erzsébettelep darázsirtás
Budapest Erzsébettelep darázsirtó
Budapest Erzsébettelep egérirtás
Budapest Erzsébettelep egérirtó
Budapest Erzsébettelep patkányirtás
Budapest Erzsébettelep patkányirtó
Budapest Erzsébettelep légyirtás
Budapest Erzsébettelep légyirtó
Budapest Erzsébettelep poloskairtás
Budapest Erzsébettelep poloskairtó
Budapest Erzsébettelep környékén rovarirtás
Budapest Erzsébettelep környékén rovarirtó
Budapest Erzsébettelep környékén csótányirtás
Budapest Erzsébettelep környékén csótányirtó
Budapest Erzsébettelep környékén ágyi poloska irtás
Budapest Erzsébettelep környékén ágyi poloska irtó
Budapest Erzsébettelep környékén kártevőirtás
Budapest Erzsébettelep környékén kártevőirtó
Budapest Erzsébettelep környékén rágcsálóirtás
Budapest Erzsébettelep környékén rágcsálóirtó
Budapest Erzsébettelep környékén hangyairtás
Budapest Erzsébettelep környékén hangyairtó
Budapest Erzsébettelep környékén darázsirtás
Budapest Erzsébettelep környékén darázsirtó
Budapest Erzsébettelep környékén egérirtás
Budapest Erzsébettelep környékén egérirtó
Budapest Erzsébettelep környékén patkányirtás
Budapest Erzsébettelep környékén patkányirtó
Budapest Erzsébettelep környékén légyirtás
Budapest Erzsébettelep környékén légyirtó
Budapest Erzsébettelep környékén poloskairtás
Budapest Erzsébettelep környékén poloskairtó
darázsirtás Budapest I kerület
darázsirtás Budapest II kerület
darázsirtás Budapest III kerület
darázsirtás Budapest IV kerület
darázsirtás Budapest V kerület
darázsirtás Budapest VI kerület
darázsirtás Budapest VII kerület
darázsirtás Budapest VIII kerület
darázsirtás Budapest IX kerület
darázsirtás Budapest X kerület
darázsirtás Budapest XI kerület
darázsirtás Budapest XII kerület
darázsirtás Budapest XIII kerület
darázsirtás Budapest XIV kerület
darázsirtás Budapest XV kerület
darázsirtás Budapest XVI kerület
darázsirtás Budapest XVII kerület
darázsirtás Budapest XVIII kerület
darázsirtás Budapest XIX kerület
darázsirtás Budapest XX kerület
darázsirtás Budapest XXI kerület
darázsirtás Budapest XXII kerület
darázsirtás Budapest XXIII kerület
darázsirtás Budapest Gellérthegy
darázsirtás Budapest Krisztinaváros
darázsirtás Budapest Víziváros
darázsirtás Budapest Budakeszierdő
darázsirtás Budapest Budaliget
darázsirtás Budapest Hársakalja
Darázsirtás Budapest Erzsébettelep
darázsirtás Budapest Hűvösvölgy
darázsirtás Budapest Lipótmező
darázsirtás Budapest Máriaremete
darázsirtás Budapest Pesthidegkút-Ófalu
darázsirtás Budapest Petneházyrét
darázsirtás Budapest Remetekertváros
darázsirtás Budapest Rózsadomb
darázsirtás Budapest Szemlőhegy
darázsirtás Budapest Széphalom
darázsirtás Budapest Szépilona
darázsirtás Budapest Szépvölgy
darázsirtás Budapest Törökvész
darázsirtás Budapest Újlak
darázsirtás Budapest Aranyhegy-Ürömhegy-Péterhegy
darázsirtás Budapest Békásmegyer
darázsirtás Budapest Csillaghegy
darázsirtás Budapest Csúcshegy
darázsirtás Budapest Harsánylejtő
darázsirtás Budapest Hármashatárhegy
darázsirtás Budapest Kaszásdűlő
darázsirtás Budapest Mocsárosdűlő
darázsirtás Budapest Rómaifürdő
darázsirtás Budapest Solymárvölgy
darázsirtás Budapest Istvántelek
Darázsirtás Budapest Erzsébettelep
darázsirtás Budapest Káposztásmegyer
darázsirtás Budapest Népsziget
darázsirtás Budapest Székesdűlő
darázsirtás Budapest Lipótváros
darázsirtás Budapest Terézváros
darázsirtás Budapest Erzsébetváros
darázsirtás Budapest Corvin negyed
darázsirtás Budapest Csarnok negyed
darázsirtás Budapest Ganz negyed
darázsirtás Budapest Losonci negyed
darázsirtás Budapest Kerepesdűlő
darázsirtás Budapest Magdolna negyed
darázsirtás Budapest Népszínház negyed
darázsirtás Budapest Orczy negyed
darázsirtás Budapest Palotanegyed
darázsirtás Budapest Százados negyed
darázsirtás Budapest Tisztviselőtelep
darázsirtás Budapest Belső-Ferencváros
darázsirtás Budapest József Attila lakótelep
darázsirtás Budapest Középső-Ferencváros
darázsirtás Budapest Külső-Ferencváros
darázsirtás Budapest Felsőrákos
darázsirtás Budapest Keresztúridűlő
darázsirtás Budapest Kőbánya-Kertváros
darázsirtás Budapest Laposdűlő
darázsirtás Budapest Ligettelek
darázsirtás Budapest Téglagyárdűlő
Darázsirtás Budapest Erzsébettelep
darázsirtás Budapest Albertfalva
darázsirtás Budapest Gazdagrét
darázsirtás Budapest Hosszúrét
darázsirtás Budapest Kamaraerdő
darázsirtás Budapest Kelenföld
darázsirtás Budapest Kelenvölgy
darázsirtás Budapest Kőérberek
darázsirtás Budapest Lágymányos
darázsirtás Budapest Madárhegy
darázsirtás Budapest Nádorkert
darázsirtás Budapest Pösingermajor
darázsirtás Budapest Szentimreváros
darázsirtás Budapest Spanyolrét
darázsirtás Budapest Csillebérc
darázsirtás Budapest Farkasrét
darázsirtás Budapest Farkasvölgy
darázsirtás Budapest Istenhegy
darázsirtás Budapest Jánoshegy
darázsirtás Budapest Kissvábhegy
darázsirtás Budapest Mártonhegy
darázsirtás Budapest Németvölgy
darázsirtás Budapest Orbánhegy
darázsirtás Budapest Széchenyihegy
darázsirtás Budapest Angyalföld
darázsirtás Budapest Újlipótváros
darázsirtás Budapest Alsórákos
darázsirtás Budapest Herminamező
darázsirtás Budapest Istvánmező
Darázsirtás Budapest Erzsébettelep
darázsirtás Budapest Nagyzugló
darázsirtás Budapest Rákosfalva
darázsirtás Budapest Városliget
darázsirtás Budapest Pestújhely
darázsirtás Budapest Rákospalota
darázsirtás Budapest Árpádföld
darázsirtás Budapest Mátyásföld
darázsirtás Budapest Rákosszentmihály
darázsirtás Budapest Akadémiaújtelep
darázsirtás Budapest Madárdomb
darázsirtás Budapest Rákoscsaba
darázsirtás Budapest Rákoshegy
darázsirtás Budapest Rákoskeresztúr
darázsirtás Budapest Rákoskert
darázsirtás Budapest Rákosliget
darázsirtás Budapest Régiakadémiatelep
darázsirtás Budapest Almáskert
darázsirtás Budapest Bélatelep
darázsirtás Budapest Belsőmajor
darázsirtás Budapest Bókaytelep
darázsirtás Budapest Erdőskert
darázsirtás Budapest Erzsébettelep
darázsirtás Budapest Ganzkertváros
darázsirtás Budapest Ganztelep
darázsirtás Budapest Gloriett telep
darázsirtás Budapest Halmierdő
darázsirtás Budapest Havanna-lakótelep
darázsirtás Budapest Kossuth Ferenc-telep
darázsirtás Budapest Krepuska Géza-telep
Darázsirtás Budapest Erzsébettelep
darázsirtás Budapest Lakatos-lakótelep
darázsirtás Budapest Liptáktelep
darázsirtás Budapest Lónyaytelep
darázsirtás Budapest Miklóstelep
darázsirtás Budapest Pestszentimre
darázsirtás Budapest Rendessytelep
darázsirtás Budapest Szemeretelep
darázsirtás Budapest Szent Imre-kertváros
darázsirtás Budapest Szent Lőrinc-telep
darázsirtás Budapest Újpéteritelep
darázsirtás Budapest Wekerletelep
darázsirtás Budapest Erzsébetfalva
darázsirtás Budapest Gubacsipuszta
darázsirtás Budapest Kossuthfalva
darázsirtás Budapest Pacsirtatelep
darázsirtás Budapest Szabótelep
darázsirtás Budapest Csepel-Belváros
darázsirtás Budapest Csepel-Csillagtelep
darázsirtás Budapest Csepel-Erdőalja
darázsirtás Budapest Csepel-Erdősor
darázsirtás Budapest Csepel-Gyártelep
darázsirtás Budapest Csepel-Háros
darázsirtás Budapest Csepel-Kertváros
darázsirtás Budapest Csepel-Királyerdő
darázsirtás Budapest Csepel-Királymajor
darázsirtás Budapest Csepel-Ófalu
darázsirtás Budapest Csepel-Rózsadomb
darázsirtás Budapest Csepel-Szabótelep
darázsirtás Budapest Csepel-Szigetcsúcs
darázsirtás Budapest Baross Gábor-telep
darázsirtás Budapest Budatétény
darázsirtás Budapest Nagytétény
darázsirtás Budapest Millenniumtelep


