Darázsirtás Budapest Vérhalom
Hívjon minket most!
06/70 779 4317
Ha a darázs szót halljuk, akkor rendszerint mindenkiben előkerül egy kellemetlen emlék, amikor egy darázs „megcsípte”. A redősszárnyú vagy valódi darazsak az egész világon elterjedve nagy számban élnek. Rendszerint sárga fekete rajzolatukról könnyű felismerni őket. Egyes kutatások szerint Közép-Európában mintegy 100 fajuk él. A legkisebbek is elérik a 6 mm-t, de a nagyok akár a 40-50 mm-es nagysággal is büszkélkedhetnek. A darazsak rágó szájszervvel rendelkeznek, ami nem csak a kikelésben és zsákmányának elejtésében van kiemelkedő szerepe, de egy támadás során a szúrás elkezdése előtt stabilizálhatja helyzetét az áldozat testén, így többször egymás után is bele tud szúrni az áldozatba. A darazsak harapása és szúrása egyformán veszélyes lehet az emberre is. Harapásával fertőző baktériumokat vihetnek be az emberi szervezetbe, szúrásukkal pedig tápanyaguktól függő méreganyagot. Ezt az együttes támadást egyszerűen a köznyelv sokszor csak „darázscsípésnek” nevezi.
Vannak emberek, akikben allergiás reakciót válthat ki a darázs mérge. Rájuk nézve a „darázscsípés”, akár végzetes is lehet. Vannak kisebb darazsak hazánkban, amik általában a karcsú franciadarázs, a kissé zömökebb németdarázs, de előfordul a kecskedarázs és a padlásdarázs is. A nagyobbak közül a lódarazsat emelném ki. Kutatások szerint mérge többszöröse a kisebb rokonainak. A darazsak egészségügyi kártevők! Az élelmiszerlátogatók között kiemelkedő jelentőségük van mikrobiológiai szempontból. Sokan összetévesztik a darazsakat a méhekkel. A méhek hasznos részei a társadalomnak! A méhek irtása TILOS! Vannak védett fajok is. Ilyen jelen esetben a hazánkban is fellelhető óriás tőrösdarázs, a poszméhek és a házi méhek is.
Miért érdemes minket választania?
Cégünk felépítése alkalmas arra, hogy szolgáltatásaink a magánszemélyek és cégek részére is elérhető legyen.
Ügyfeleink között megtalálhatók a magánszemélyek, egyéni vállalkozók, társas házak, társas vállalkozások, élelmiszeripari egységek, stb.
Darázsirtást csak az OEK által engedélyezett irtószerrel végezzük. Cégünk rendelkezik ÁNTSZ engedéllyel. Kollégáink folyamatos szakmai továbbképzésen vesznek részt, hogy mindig a legújabb, legbiztonságosabb, leghatékonyabb irtószerekkel, technológiával végezhessék el a kártevők irtását az Ön otthonában, vállalkozásában, üzletében.
Rovar – és rágcsálóirtás HACCP rendszerben teljes dokumentációval mindig az ellenőrző hatóságok elvárása szerint.
A darazsak irtását bízza szakemberre, aki megfelelő védőfelszerelésben, a legmodernebb technológia és a legmegfelelőbb irtási mód kiválasztásával biztosít Önnek és családjának biztonságos nappalokat és nyugodt éjszakát.
A megfelelően elvégzett darázsirtás nem jelent veszélyt se az emberekre se a háziállatokra.
Gyakran megjelenő kártevők az Ön környezetében:
- darázs, lódarázs , francia darázs, kecskedarázs,
- hangya, vörös hangya fáraóhangya, gyepi hangya
- ágyi poloska, mezei poloska, büdösbogár
- harlekin katica, sokpettyes katica, ázsiai katicabogár
- csótány, konyhai csótány, német csótány
- egér, mezei egér, güzü egér
- patkány, vándorpatkány, házipatkány
Tevékenységeink Budapest Vérhalom területén:
- Budapest Vérhalom darázsirtás
- Ágyipoloska irtás Budapest Vérhalom
- Harlekin katica irtás
- Kártevőirtás Budapest Vérhalom
- Hangyamentesítés Budapest Vérhalom
- Budapest Vérhalom rágcsálóirtás
- Egérirtás Budapest Vérhalom
- Patkányirtás Budapest Vérhalom
- Csótányirtás Budapest Vérhalom
- Budapest Vérhalom poloskairtás
- Rovarirtás Budapest Vérhalom
Darázsirtást Budapest Vérhalom területén és rovarirtást nem csak magánszemélyeknél végzünk, hanem a következő helyszíneken is:
- darázsirtás Budapest Vérhalom orvosi rendelőiben
- darázsirtás Budapest Vérhalom kórházaiban
- darázsirtás Budapest Vérhalom lakótelepein
- darázsirtás Budapest Vérhalom állattartó telepein
- darázsirtás Budapest Vérhalom iskoláiban
- darázsirtás Budapest Vérhalom óvodáiban
- darázsirtás Budapest Vérhalom bölcsődéiben
- darázsirtás Budapest Vérhalom családi házaiban
- darázsirtás Budapest Vérhalom szállodáiban
- darázsirtás Budapest Vérhalom társas házaiban
- darázsirtás Budapest Vérhalom üdülőiben
- darázsirtás Budapest Vérhalom közintézményeiben
- darázsirtás Budapest Vérhalom fagylaltozóiban
- darázsirtás Budapest Vérhalom élelmiszeripari egységekben
- darázsirtás Budapest Vérhalom nagyvállalatainál
- darázsirtás Budapest Vérhalom minden más helyszínén, ahol a darazsak jelenléte nem kívánatos.
darázsirtás Budapest Vérhalom városrészen
szúnyog mentesítő Budapest Vérhalom környékén
patkány mentesítő Budapest Vérhalom környékén
ágyipoloskamentesítés Budapest Vérhalom
poloskairtó Budapest Vérhalom
darázs mentesítés Budapest Vérhalom
csótány mentesítés Budapest Vérhalom
szúnyogmentesítő Budapest Vérhalom környékén
ágyi poloskairtó Budapest Vérhalom
ágyipoloskamentesítő Budapest Vérhalom
Budapest Vérhalom darázsmentesítés
rovarirtás Budapest Vérhalom
rovarirtás Budapest Vérhalom környékén
rovarirtó Budapest Vérhalom
rovarirtó Budapest Vérhalom
rovarirtó Budapest Vérhalom környékén
csótányirtás Budapest Vérhalom
csótányirtás Budapest Vérhalom
csótányirtás Budapest Vérhalom környékén
csótányirtó Budapest Vérhalom
csótányirtó Budapest Vérhalom
csótányirtó Budapest Vérhalom környékén
ágyi poloska irtás Budapest Vérhalom
ágyi poloska irtás Budapest Vérhalom
ágyi poloska irtás Budapest Vérhalom környékén
ágyi poloska irtó Budapest Vérhalom
ágyi poloska irtó Budapest Vérhalom
ágyi poloska irtó Budapest Vérhalom környékén
kártevőirtás Budapest Vérhalom
kártevőirtás Budapest Vérhalom
kártevőirtás Budapest Vérhalom környékén
kártevőirtó Budapest Vérhalom
kártevőirtó Budapest Vérhalom
kártevőirtó Budapest Vérhalom környékén
rágcsálóirtás Budapest Vérhalom
Darázsirtás Budapest Vérhalom
rágcsálóirtás Budapest Vérhalom
rágcsálóirtás Budapest Vérhalom környékén
rágcsálóirtó Budapest Vérhalom
rágcsálóirtó Budapest Vérhalom
rágcsálóirtó Budapest Vérhalom környékén
hangyairtás Budapest Vérhalom
hangyairtás Budapest Vérhalom
hangyairtás Budapest Vérhalom környékén
hangyairtó Budapest Vérhalom
hangyairtó Budapest Vérhalom
hangyairtó Budapest Vérhalom környékén
rágcsálóirtás Budapest Vérhalom
darázsirtás Budapest Vérhalom
darázsirtás Budapest Vérhalom környékén
darázsirtó Budapest Vérhalom
darázsirtó Budapest Vérhalom
darázsirtó Budapest Vérhalom környékén
egérirtás Budapest Vérhalom
egérirtás Budapest Vérhalom
egérirtás Budapest Vérhalom környékén
egérirtó Budapest Vérhalom
egérirtó Budapest Vérhalom
egérirtó Budapest Vérhalom környékén
patkányirtás Budapest Vérhalom
patkányirtás Budapest Vérhalom
patkányirtás Budapest Vérhalom környékén
patkányirtó Budapest Vérhalom
patkányirtó Budapest Vérhalom
patkányirtó Budapest Vérhalom környékén
légyirtás Budapest Vérhalom
légyirtás Budapest Vérhalom
légyirtás Budapest Vérhalom környékén
légyirtó Budapest Vérhalom
légyirtó Budapest Vérhalom
légyirtó Budapest Vérhalom környékén
Darázsirtás Budapest Vérhalom
poloskairtás Budapest Vérhalom
poloskairtás Budapest Vérhalom
poloskairtás Budapest Vérhalom környékén
poloskairtó Budapest Vérhalom
poloskairtó Budapest Vérhalom
poloskairtó Budapest Vérhalom környékén
Budapest Vérhalom rovarirtás
Budapest Vérhalom rovarirtó
Budapest Vérhalom rovar irtó
Budapest Vérhalom csótányirtás
Budapest Vérhalom csótányirtó
Budapest Vérhalom ágyi poloska irtás
Budapest Vérhalom ágyi poloska irtó
Budapest Vérhalom kártevőirtás
Budapest Vérhalom kártevőirtó
Budapest Vérhalom rágcsálóirtás
Budapest Vérhalom rágcsálóirtó
Budapest Vérhalom hangyairtás
Budapest Vérhalom hangyairtó
Budapest Vérhalom darázsirtás
Budapest Vérhalom darázsirtó
Budapest Vérhalom egérirtás
Budapest Vérhalom egérirtó
Budapest Vérhalom patkányirtás
Budapest Vérhalom patkányirtó
Budapest Vérhalom légyirtás
Budapest Vérhalom légyirtó
Budapest Vérhalom poloskairtás
Budapest Vérhalom poloskairtó
Budapest Vérhalom rovarirtás
Budapest Vérhalom rovarirtó
Budapest Vérhalom csótányirtás
Budapest Vérhalom csótányirtó
Budapest Vérhalom ágyi poloska irtás
Darázsirtás Budapest Vérhalom
Budapest Vérhalom ágyi poloska irtó
Budapest Vérhalom kártevőirtás
Budapest Vérhalom kártevőirtó
Budapest Vérhalom rágcsálóirtás
Budapest Vérhalom rágcsálóirtó
Budapest Vérhalom hangyairtás
Budapest Vérhalom hangyairtó
Budapest Vérhalom darázsirtás
Budapest Vérhalom darázsirtó
Budapest Vérhalom egérirtás
Budapest Vérhalom egérirtó
Budapest Vérhalom patkányirtás
Budapest Vérhalom patkányirtó
Budapest Vérhalom légyirtás
Budapest Vérhalom légyirtó
Budapest Vérhalom poloskairtás
Budapest Vérhalom poloskairtó
Budapest Vérhalom környékén rovarirtás
Budapest Vérhalom környékén rovarirtó
Budapest Vérhalom környékén csótányirtás
Budapest Vérhalom környékén csótányirtó
Budapest Vérhalom környékén ágyi poloska irtás
Budapest Vérhalom környékén ágyi poloska irtó
Budapest Vérhalom környékén kártevőirtás
Budapest Vérhalom környékén kártevőirtó
Budapest Vérhalom környékén rágcsálóirtás
Budapest Vérhalom környékén rágcsálóirtó
Budapest Vérhalom környékén hangyairtás
Budapest Vérhalom környékén hangyairtó
Budapest Vérhalom környékén darázsirtás
Budapest Vérhalom környékén darázsirtó
Budapest Vérhalom környékén egérirtás
Budapest Vérhalom környékén egérirtó
Budapest Vérhalom környékén patkányirtás
Budapest Vérhalom környékén patkányirtó
Budapest Vérhalom környékén légyirtás
Budapest Vérhalom környékén légyirtó
Budapest Vérhalom környékén poloskairtás
Budapest Vérhalom környékén poloskairtó
darázsirtás Budapest I kerület
darázsirtás Budapest II kerület
darázsirtás Budapest III kerület
darázsirtás Budapest IV kerület
darázsirtás Budapest V kerület
darázsirtás Budapest VI kerület
darázsirtás Budapest VII kerület
darázsirtás Budapest VIII kerület
darázsirtás Budapest IX kerület
darázsirtás Budapest X kerület
darázsirtás Budapest XI kerület
darázsirtás Budapest XII kerület
darázsirtás Budapest XIII kerület
darázsirtás Budapest XIV kerület
darázsirtás Budapest XV kerület
darázsirtás Budapest XVI kerület
darázsirtás Budapest XVII kerület
darázsirtás Budapest XVIII kerület
darázsirtás Budapest XIX kerület
darázsirtás Budapest XX kerület
darázsirtás Budapest XXI kerület
darázsirtás Budapest XXII kerület
darázsirtás Budapest XXIII kerület
darázsirtás Budapest Gellérthegy
darázsirtás Budapest Krisztinaváros
darázsirtás Budapest Víziváros
darázsirtás Budapest Budakeszierdő
darázsirtás Budapest Budaliget
darázsirtás Budapest Hársakalja
Darázsirtás Budapest Vérhalom
darázsirtás Budapest Hűvösvölgy
darázsirtás Budapest Lipótmező
darázsirtás Budapest Máriaremete
darázsirtás Budapest Pesthidegkút-Ófalu
darázsirtás Budapest Petneházyrét
darázsirtás Budapest Remetekertváros
darázsirtás Budapest Rózsadomb
darázsirtás Budapest Szemlőhegy
darázsirtás Budapest Széphalom
darázsirtás Budapest Szépilona
darázsirtás Budapest Szépvölgy
darázsirtás Budapest Törökvész
darázsirtás Budapest Újlak
darázsirtás Budapest Aranyhegy-Ürömhegy-Péterhegy
darázsirtás Budapest Békásmegyer
darázsirtás Budapest Csillaghegy
darázsirtás Budapest Csúcshegy
darázsirtás Budapest Harsánylejtő
darázsirtás Budapest Hármashatárhegy
darázsirtás Budapest Kaszásdűlő
darázsirtás Budapest Mocsárosdűlő
darázsirtás Budapest Rómaifürdő
darázsirtás Budapest Solymárvölgy
darázsirtás Budapest Istvántelek
Darázsirtás Budapest Vérhalom
darázsirtás Budapest Káposztásmegyer
darázsirtás Budapest Népsziget
darázsirtás Budapest Székesdűlő
darázsirtás Budapest Lipótváros
darázsirtás Budapest Terézváros
darázsirtás Budapest Erzsébetváros
darázsirtás Budapest Corvin negyed
darázsirtás Budapest Csarnok negyed
darázsirtás Budapest Ganz negyed
darázsirtás Budapest Losonci negyed
darázsirtás Budapest Kerepesdűlő
darázsirtás Budapest Magdolna negyed
darázsirtás Budapest Népszínház negyed
darázsirtás Budapest Orczy negyed
darázsirtás Budapest Palotanegyed
darázsirtás Budapest Százados negyed
darázsirtás Budapest Tisztviselőtelep
darázsirtás Budapest Belső-Ferencváros
darázsirtás Budapest József Attila lakótelep
darázsirtás Budapest Középső-Ferencváros
darázsirtás Budapest Külső-Ferencváros
darázsirtás Budapest Felsőrákos
darázsirtás Budapest Keresztúridűlő
darázsirtás Budapest Kőbánya-Kertváros
darázsirtás Budapest Laposdűlő
darázsirtás Budapest Ligettelek
darázsirtás Budapest Téglagyárdűlő
Darázsirtás Budapest Vérhalom
darázsirtás Budapest Albertfalva
darázsirtás Budapest Gazdagrét
darázsirtás Budapest Hosszúrét
darázsirtás Budapest Kamaraerdő
darázsirtás Budapest Kelenföld
darázsirtás Budapest Kelenvölgy
darázsirtás Budapest Kőérberek
darázsirtás Budapest Lágymányos
darázsirtás Budapest Madárhegy
darázsirtás Budapest Nádorkert
darázsirtás Budapest Pösingermajor
darázsirtás Budapest Szentimreváros
darázsirtás Budapest Spanyolrét
darázsirtás Budapest Csillebérc
darázsirtás Budapest Farkasrét
darázsirtás Budapest Farkasvölgy
darázsirtás Budapest Istenhegy
darázsirtás Budapest Jánoshegy
darázsirtás Budapest Kissvábhegy
darázsirtás Budapest Mártonhegy
darázsirtás Budapest Németvölgy
darázsirtás Budapest Orbánhegy
darázsirtás Budapest Széchenyihegy
darázsirtás Budapest Angyalföld
darázsirtás Budapest Újlipótváros
darázsirtás Budapest Alsórákos
darázsirtás Budapest Herminamező
darázsirtás Budapest Istvánmező
Darázsirtás Budapest Vérhalom
darázsirtás Budapest Nagyzugló
darázsirtás Budapest Rákosfalva
darázsirtás Budapest Városliget
darázsirtás Budapest Pestújhely
darázsirtás Budapest Rákospalota
darázsirtás Budapest Árpádföld
darázsirtás Budapest Mátyásföld
darázsirtás Budapest Rákosszentmihály
darázsirtás Budapest Akadémiaújtelep
darázsirtás Budapest Madárdomb
darázsirtás Budapest Rákoscsaba
darázsirtás Budapest Rákoshegy
darázsirtás Budapest Rákoskeresztúr
darázsirtás Budapest Rákoskert
darázsirtás Budapest Rákosliget
darázsirtás Budapest Régiakadémiatelep
darázsirtás Budapest Almáskert
darázsirtás Budapest Bélatelep
darázsirtás Budapest Belsőmajor
darázsirtás Budapest Bókaytelep
darázsirtás Budapest Erdőskert
darázsirtás Budapest Erzsébettelep
darázsirtás Budapest Ganzkertváros
darázsirtás Budapest Ganztelep
darázsirtás Budapest Gloriett telep
darázsirtás Budapest Halmierdő
darázsirtás Budapest Havanna-lakótelep
darázsirtás Budapest Kossuth Ferenc-telep
darázsirtás Budapest Krepuska Géza-telep
Darázsirtás Budapest Vérhalom
darázsirtás Budapest Lakatos-lakótelep
darázsirtás Budapest Liptáktelep
darázsirtás Budapest Lónyaytelep
darázsirtás Budapest Miklóstelep
darázsirtás Budapest Pestszentimre
darázsirtás Budapest Rendessytelep
darázsirtás Budapest Szemeretelep
darázsirtás Budapest Szent Imre-kertváros
darázsirtás Budapest Szent Lőrinc-telep
darázsirtás Budapest Újpéteritelep
darázsirtás Budapest Wekerletelep
darázsirtás Budapest Erzsébetfalva
darázsirtás Budapest Gubacsipuszta
darázsirtás Budapest Kossuthfalva
darázsirtás Budapest Pacsirtatelep
darázsirtás Budapest Szabótelep
darázsirtás Budapest Csepel-Belváros
darázsirtás Budapest Csepel-Csillagtelep
darázsirtás Budapest Csepel-Erdőalja
darázsirtás Budapest Csepel-Erdősor
darázsirtás Budapest Csepel-Gyártelep
darázsirtás Budapest Csepel-Háros
darázsirtás Budapest Csepel-Kertváros
darázsirtás Budapest Csepel-Királyerdő
darázsirtás Budapest Csepel-Királymajor
darázsirtás Budapest Csepel-Ófalu
darázsirtás Budapest Csepel-Rózsadomb
darázsirtás Budapest Csepel-Szabótelep
darázsirtás Budapest Csepel-Szigetcsúcs
darázsirtás Budapest Baross Gábor-telep
darázsirtás Budapest Budatétény
darázsirtás Budapest Nagytétény
darázsirtás Budapest Millenniumtelep


