Élelmiszer-molyok

A molylepkék a kis testű lepkék közé tartoznak. Jellemzően csak a lárvák károsítanak
Két pár szárnyuk van.
Szaporodásuk váltivarú, teljes átalakulással fejlődnek. Lárvájuk általában féreg alakú. A hernyók feje és rágóik jól fejlettek. Legtöbbjüknek négy lárvastádiuma van,

ezután bebábozódnak. Bábjuk általában múmiabáb. Az egyes fajok pete, lárva, báb, vagy imágó alakban telelnek át.
Kizárólag a lárva károsít, amely a táplálékul szolgáló anyagban szövedéket készít.
Elsősorban passzív úton terjednek, de a helyiségekbe be is repülhetnek.

Aszalványmoly (Plodia interpunctella)

Készletmoly (Ephestia elutella)

Lisztmoly (Ephestia elutella)

Ruhamoly (Tineola bisselliella)

5-8 mm hosszú rovar, kiterjesztett szárnytávolsága 10-16 mm. Feje borzas. Mindkét szárnya hosszúkás, keskeny, kihegyezett. Az első szárny teljesen rajzolatmentes, világos, kissé csillogó, selymes, vagy áttetsző-szalmasárga színű. A hátsó szárny fehéres, hosszú pillákkal.A nőstény egyesével több, mint 200 parányi petét helyez el olyan anyagra (textil, gyapjú, szőrme, toll), amely később lárvájának táplálására szolgál. A 8 –

10 napig tartó embrionális fejlődés után kikelő lárva a tápanyagból lakócsövet készít, amelyet hely-változtatáskor mindig magával visz. A lárva teste szürkésfehér, feje sötétbarna, lába és pontszeme nincs, rágókészüléke különösen jól fejlett. A vedlések száma és fejlődésük időtartama a tápanyagtól is függ.
A lárva teljes fejlődése elérése után a lakócsövön belül bebábozódik. A 7-8 mm nagyságú, sárgás báb sötét, háborítatlan helyeken, hosszabb ideig tárolt anyagokban, kárpitozott bútorok mélyedéseiben, szőnyegek és szekrények alatt lelhető fel. Teljes fejlődési időtartama szobahőmérsékleten 2-3 hónap.
A molylepke a helyiségekben májustól kezdve egész napon át repül. Évente általában két nemzedéke van, de jó meleg, központi fűtéses helyeken 4 is lehet.
A háztartások egyik leggyakoribb textil- és szőrmekártevője.