Vándorpatkány (Rattus norvegicus)
Hazánkban elsősorban a vándorpatkány fordul elő. A vándorpatkány 180-250 mm hosszú, szürkésbarna, szürkésfehér hasú. Füle rövid, farka testhosszánál rövidebb, szőre gyakran szennyezett. A vándorpatkány rendkívül szapora, optimális körülmények között egy patkány-párnak évente 400-800 utóda is lehet. Évente három fő szaporodási időszaka van, kora tavasszal, nyár elején és ősszel, egyes esetekben azonban 6-8 alkalommal is kölykezhet. Poligám párosodás jellemző rá. Szexuális érése gyors, már három hónapos korában ivarérett. Elszaporodásának mértéke a táplálék mennyiségétől, valamint a zavartalan búvóhelytől függ. Adott területen változatlan körülmények mellett száma gyakorlatilag állandósul. Ha életfeltételei kedvezőtlenné válnak, vagy túlszaporodik, más területre vándorol. Élettartama 2-3 év. A vándorpatkány legszívesebben az épületek közvetlen közelében, földlyukakban él. Fészkét közvetlenül az épület alatt, védett helyen alakítja ki , de gyakran telepszik meg kész üreg- ben, amelyet kibővít. A patkányjárat a felszín alatt kb. 300-500 mm mélyen halad, és a kitáguló részben van a tulajdonképpeni fészek. Az egyik kijárat az épület közvetlen közelében található, a másik magába az épületbe vezet, a többi a szabadba nyílik, így a fészeknek legalább 2, de általában 3-4 kijárata van. Ha a fészek megtelik, a patkány által behurcolt hulladékkal, akkor elhagyja és újat épít. Nagyvárosokban a csatornahálózatban is megtelepszik, de az épületen belül felhalmozott és régóta egy helyen tárolt anyagok (pl. az épületek környékén található lomok, törmelékek, téglarakások, fa- és építőanyagok, széna- és szalma-kazlak stb.) között is fészket rakhat. Nyáron a szabadban főleg a folyópartokon, gyakran a gátak környékén ütnek tanyát. Kedvező körülmények között mozgási körlete, akciórádiusza 300 méter, messzebbre ritkán vándorol el.A vándorpatkány mindenevő, napi táplálékszükséglete átlagosan 50-100 gramm. Ennél azonban sokkal nagyobb mennyiségű táplálékot hurcol be fészkébe. Az így összegyűjtött élelmet azonban csak akkor fogyasztja el, ha valamilyen okból (pl. kedvezőtlen időjárás) fészkét nem tudja elhagyni. Gyors alapanyagcseréje, illetve fogai koptatása miatt, állandóan táplálkoznia, illetve rágnia kell. A kevert táplálékot szereti, élelmének jelentős részét főleg hulladékból fedezi. Amennyiben módja van válogat, sokféle élelmiszert végigkóstol, de csak a számára megfelelőt fogyasztja el. Kedveli az 50-70 % nedvességet tartalmazó táplálékot, ennek hiányában száraz élelmet is elfogyaszt, ilyenkor viszont folyadékigénye megnő. A romlott, penészes, dohos élelmiszert nem eszi meg. Az éhezést és a szomjúságot igen rosszul tűri, táplálék, vagy folyadék nélkül napok alatt elpusztul. Táplálék hiányában ivadékait, vagy beteg társait is felfalja. Védett és nyugodt körülmények között táplálkozik.Jellegzetes éjszakai állat, rejtett életmódot folytat, nappal fészkében tanyázik. A fészekből óvatosan jön elő és megszokott ösvényeken, ún. csapákon közlekedik, mindig oly módon, hogy egyik oldala valamilyen felülethez közel legyen. A nyílt területeken gyorsan keresztülszalad. Társas életmódot folytat, csordákban él, amelyet több patkányfészek, illetve patkánycsalád alkot. A csordákban egy kifejlett hím vezetésével több ivarérett nőstény és ezek utódai élnek együtt. Az idegen patkányokat elűzik. A táplálékszerzés, az ürülékürítés és a párzás céljára külön-külön területe van, amelyek rendszerint a búvóhely közelében helyezkednek el. Igen tanulékony, ravasz, gyanakvó természetű, az új tárgyaktól ösztönösen idegenkedik és lehetőleg a megszokott élelemmel táplálkozik. Gyorsan fut, jól mászik és úszik, remekül ugrik. Igen fejlett a tisztálkodási ösztöne, táplálkozás, vagy vándorlás után a testére tapadt szennyeződést nyugodt körülmények között azonnal eltávolítja. Szőrét addig nyalogatja, amíg tiszta nem lesz.
vándorpatkányGMControl2014-05-29T13:13:29+00:00